Mit ünnepelünk pünkösdkor?
A pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amikor a Szentlélek eljövetelére és az egyház születésnapjára emlékeznek.
A Biblia szerint pünkösdkor a Jézus halála után összegyűlt tanítányokra lángnyelvek képében szállt le a Szentlélek. Az apostolok „nyelveken kezdtek beszélni”. A csoda hatására több ezren tértek és keresztelkedtek meg egyetlen nap alatt.
Galamb
A Szentlelket (ógörögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus) hagyományosan galamb képében ábrázolja a keresztény ikonográfia. Mivel pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepli az egyház, a galamb vált a a pünkösd legfontosabb jelképévé.
A galamb egy nagyon ősi jelképe a Szentléleknek: az olajfaágat tartó galamb, mint a Szentlélek szimbóluma már a legkorábbi ismert ókeresztény ábrázolásokon is feltűnik a római katakombákban.
A galamb egyébként gyakran megjelenik a Jézus megkeresztelkedését ábrázoló alkotásokon is, mivel az evangéliumok szerint “Isten Lelke” ekkor is galamb formában szállt alá az égből. Erről Máté evangéliuma így ír: “Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.“
Szintén gyakori a Szentlélek-galamb szimbólum megjelenése a keresztény művészetben az angyali üdvözlet ábrázolásain is. Például az ötödik században épült római Santa Maria Maggiore-bazilika híres diadalívén.
Lángnyelvek, tűz és szélzúgás
A pünkösdi jelképek közé tartozik a lángnyelv, a tűz, és a szélzúgás is. Mindegyik megjelenik a bibliai történetben, hiszen az Apostolok Cselekedetei szerint „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre„.
Erre emlékezve a középkorban pünkösdkor a lángnyelvekre utaló szalmacsóvákat dobáltak le a templomok tetejéről. Gyakran kürtöket, harsonákat szólaltattak meg, amely pedig a szélzúgásra emlékeztetett.
A pünkösd színe
A pünkösd liturgikus színe a piros. Pünkösdkor a misét celebárló pap piros miseruház és stólát ölt.
Ez azért alakult így, mert a katolikus hagyományban a piros a Szentlélek színe. De a piros utalhat a vértanúságra is, ezért Nagypénteken, virágvasárnap és a vértanú szentek ünnepén is megjelenik.
A piros szín erősen megjelenik a pünkösdi néphagyományban is. Így kapta a nevét az ekkortájt virágzó pünkösdi rózsa (bazsarózsa), és innen ered a magyar “piros pünkösd” elnevezés is.
Májusfa
A májusfa egy egész Európában elterjedt néphagyomány. Klasszikus termékenység szimbólum, amelyet a legények leggyakrabban kiszemelt lányok háza előtt állítottak fel. Sok helyen a közösségnek is volt közös pünkösd fája, amelynek felállítása és kidöntése is ünnepi alkalom volt.
A májusfát színes szalagokkal, étellel-itallal díszítették. A májusfa állítása és kidöntése egyes vidékeken a pünkösdhöz kapcsolódott.
Zöldágak
A májusfa egyik változata a zöldágazás szokása: pünkösdre a házak zöldágakkal, többnyire bodzaágakkal, nyírfaágakkal, gyümölcsfaágakkal díszítették a házakat, kerítéseket, istállókat.
A zöldágak szerepe a gonosz szellemek, boszorkányok távoltartása volt.
Egyes helyeken a legények zöld ágakkal feldíszített csónakokon pünkösd másnapján megcsónakáztatták a fiatal lányokat. A lányok erre az alkalomra díszes evezőket vittek magukkal.
Rózsa
A rózsa szimbolikus voltára a pünkösdi ünnepkörben a pünkösdi királynéjárással és pünkösdöléssel kapcsolatos fennmaradt népdalok szövegei is utalnak.
A pünkösdi királyné fejét általában rózsakoszorú díszítette, és rózsaszirmokat hintett maga körül. Egyes feltételezések szerint a pünkösdi rózsa a pünkösdi énekekben szereplő Szent Erzsébet tiszteletével, a rózsacsodával is kapcsolatban állhatott.